Emelkedtek az újlakás-eladások Amerikában augusztusban

Az Egyesült Államokban a vártnál jóval több új építésű lakást adtak el augusztusban.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölt jelentése szerint az újlakás-eladások száma több mint hétéves csúcsra emelkedett: havi bázison szezonális kiigazítással 5,7 százalékkal növekedett, így az egész évre kivetítve 552 ezer lakást értékesítettek az egy hónappal korábbi 522 ezer után. Elemzők 515 ezres eladást vártak augusztusra. Éves összevetésben 21,6 százalékkal több újonnan épült lakást értékesítettek az Egyesült Államokban augusztusban. 

Az új lakások átlagára 353 400 dollár volt, 2,49 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A 292 700 ezer dolláros mediánár már csak 0,3 százalékos éves növekedést takar.  Az augusztusi újlakás-eladások ütemével számolva 4,7 hónapra lenne elég lakás a kereslet kielégítésére a júliusi 4,9 hónap után. Általában hat hónapot tekintenek egészséges mértékűnek a kereslet és a kínálat közötti egyensúly fenntartásához. Bár az újlakás-értékesítés az összes lakáseladásnak nagyjából 10 százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.