A Raiffeisen Bank Zrt. vesztesége 120-160 millió euró lehet

A Raiffeisen Bank Zrt. vesztesége 120-160 millió euró (36,87-49,16 milliárd forint) lehet a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó jogegységi határozattal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény következtében - közölte a Raiffeisen Bank az MTI érdeklődésére szerdán. Hozzátették: a bank megteszi a lehetséges lépéseket az egyoldalú szerződésmódosítások nyomán esetleg induló perekkel kapcsolatban.

Az elmúlt napokban több bank is bejelentette, minden létező jogérvényesítési lehetőséget megvizsgál annak érdekében, hogy bizonyítani tudja: a fogyasztói kölcsönszerződéssel kapcsolatos eljárása mindvégig tisztességes, a hatályos jogszabályoknak megfelelő volt. A jegybank keddi sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta: továbbra is az a jegybank álláspontja, hogy a devizahiteleseket megsegítő csomag első törvénye 700-900 milliárd forint körüli összegben terhelheti meg a magyarországi bankrendszert.

A KBC Csoport még 2014. július 8-án bejelentette, hogy 2014. második negyedévi eredményére hatással lesz a magyarországi lakossági hitelállományra képzett megnövekedett céltartalék-állomány. A második negyedévre a K&H Bank egyszeri, nettó 49 milliárd forint összegű céltartalékot képez a Kúria által a lakossági banki kölcsönszerződések esetében alkalmazott árfolyamrés és egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó jogegységi határozatát figyelembevevő törvény következményeként. A K&H Bank tőkehelyzete még az említett céltartalék-képzés után is megfelelő marad, és kielégíti a felügyelet által előírt tőkekövetelmény szintjét.Hitel-betét arányban kifejezett likviditása pedig a vezető bankok között is a legjobb Magyarországon - közölte a hitelintézet. A bank közölte azt is, hogy minden esetben, miként a múltban, úgy a jövőben is az érvényben lévő, hatályos jogszabályok betartásával jár el. 

A Budapest Bank azt MTI-vel szerdán azt közölte: mivel továbbra is számos nyitott kérdés van a szabályozással kapcsolatban, illetve további törvényi intézkedések várhatók, azok hatását egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, csak megbecsülni. A Budapest Bank a magyar számviteli szabályok szerint 34,3 milliárd forint céltartalékot képzett a második negyedévben, ez az összeg az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások rendezésének terhét tartalmazza. A pénzintézet fenntartja véleményét, hogy mindenkor a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően működött. A bank a jogi lépések megtételével kapcsolatban még nem hozott döntést. Az Erste Bank 300 millió euróig (92,8 milliárd forintig) terjedő negatív hatással számol a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó jogegységi határozattal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényhez kapcsolódóan - közölte a bank az MTI érdeklődésére még kedden. Az Erste Bank is kiemelte, hogy kölcsönszerződései mindig megfeleltek a hatályos jogszabályoknak, és jelezte azt is, hogy ennek megfelelően élni fog a magyar törvények által biztosított jogi lehetőségekkel. 

A CIB Bank Zrt. 20 milliárd forint céltartalék képzéséről döntött a fogyasztói devizakölcsönökkel kapcsolatos árfolyamrés korrigálására, és bíróság előtt is bizonyítani szeretné, hogy szerződésmódosításai tisztességesek voltak - közölte a bank hétfőn. Az MKB Bank Zrt. szintén hétfőn jelentette be, hogy az árfolyamrés alkalmazásának semmissége miatt 2014 első félévére 5,1 milliárd forint céltartalékot képzett az ügyfelekkel történő elszámolás fedezetére. Az FHB még július elején közölte: az előzetes becslések alapján az árfolyamrés alkalmazásának semmissége következtében az FHB-csoportnak várhatóan mintegy 4,5 milliárd forint visszatérítési kötelezettsége keletkezik, amelyre a csoport a második negyedévben céltartalékot képzett. Az árfolyamrés alkalmazásának semmisége miatt az OTP Jelzálogbank Zrt.-nek várhatóan mintegy 8,1 milliárd forintot kell visszatérítenie az ügyfeleknek, aminek az adózás előtti eredményre gyakorolt negatív hatása mintegy 6,7 milliárd forintot, az egyoldalú szerződésmódosítások miatti összeg pedig 68,6 milliárd forintot tehet ki, de a kérdésben a bank élni kíván perindítási jogával - tette közzé a jelzálogbank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn. Az OTP Csoport egészének az árfolyamréssel kapcsolatos visszatérítési kötelezettsége várhatóan mintegy 27 milliárd forint. Figyelembe véve a 2013. év során erre a célra képzett kockázati költséget, az adózás előtti negatív eredményhatás mintegy 25 milliárd forintot érhet el, amit 2014 második negyedévében számolnak el. Az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétellel kapcsolatos perek a bank szerint a devizaalapú hitelek esetében közel 90 milliárd forintot, a forint jelzáloghitelek és fogyasztási hitelek esetében pedig további 20-30 milliárd forintot érinthetnek - tudatta a bank július elején.