Andrássy úti tűz - Polgármester: az önkormányzat azonnali segítséget nyújt a károsultaknak

Az Andrássy úton kedden kiégett palota lakóinak azonnali anyagi támogatást nyújt az önkormányzat, amely gondoskodik ideiglenes elhelyezésükről is - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a VI. kerület polgármestere.

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) közölte: az Andrássy út 83-85. szám alatt található épület harmadik emelete és tetőszerkezete teljesen leégett, de sikerült megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen a szomszédos épületekre. Kiemelte a katasztrófavédelem segítségét és azt, hogy komolyabb személyi sérülés nem történt.

A kerület vezetője hangsúlyozta: valamennyi lakó ideiglenes elhelyezéséről és ellátásáról készek gondoskodni. Elsőként egy hotelben kapnak szállást azok, akik erre rászorulnak, majd önkormányzati lakásokat bocsátanak rendelkezésükre, ha pedig ezek nem felelnek meg, albérleti hozzájárulást ad az önkormányzat. A testület azonnali anyagi segélyt is biztosít mindazoknak, akik ezt igénylik, elsősorban az életvitelszerűen ott lakóknak. Kérdésre Hassay Zsófia elmondta: a juttatás mértéke egy egyedül élő esetén 50 ezer forint, amely összeg minden további lakó esetén 20 ezerrel nő, tehát egy négytagú család összesen 110 ezer forintra számíthat - mondta. Hassay Zsófia hozzátette, hogy keddre tizenhárom ember kért szállást. 

A polgármester tájékoztatása szerint az életveszély elhárításának költségeit az önkormányzat vállalja. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok a sajtótájékoztatón elmondta: a tűz oltása még nem fejeződött be. Több száz tonna száraz faanyag található az épület legfelső szintjén és tetőszerkezetében, ezért ilyenkor az úgynevezett visszagyulladások természetesek. A feltámadó szél pedig képes felizzítani a parázsló részeket. A tűzoltók a helyszínen maradnak, amíg munkájukra szükség van - tette hozzá, majd kiemelte, hogy a lakók szerdán hatósági kísérettel elhozhatták az épületből legfontosabb ingóságaikat. Statikusi szakvélemény szerint az életveszély elhárítása miatt a palota bizonyos részeinek bontása elengedhetetlen, a munkák várhatóan hosszú időt vesznek igénybe.

Kérdésre Varga Ferenc azt mondta: a tűz okát még vizsgálják. Hozzátette, hogy a ház közös képviselője viharkárok elhárítása miatt kedden két munkást küldött a tetőre, akik nyílt lánggal dolgoztak; a tűzoltók egy gázpalackot és arra csatlakoztatott, nyílt lángot használó eszközt hoztak le a tetőről. Kijelentette: a tűz terjedési sebessége valóban rendkívüli volt, becslésük szerint negyed óra alatt az egész tető lángokban állt. Mint mondta, hamar leszakadt a harmadik emeleti födém egy része, ez is nehezítette az oltást.

Pálvölgyi Szilas, az önkormányzat jogi képviselője az MTI kérdésére azt mondta: a palotát 1999-ben alakították társasházzá, 2005-ben az első és a második emeleten lakók megvehették ingatlanjaikat. Hét lakás az önkormányzaté az épületben. A harmadik emelet az Andrássy út 83-85. Kft. tulajdonában van. Az említett beruházó cégnek fel kellett volna újítania a harmadik emeletet és a tetőt, de ez nem, vagy nem megfelelően történt, ezért a lakók 2012 őszén panasszal fordultak az önkormányzathoz. A testület 2013-ban felmondta az Andrássy út 83-85. Kft.-vel a felújításról kötött szerződést - tette hozzá. Mint mondta, az épület 2009 óta műemléknek számít, ezért a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adhat és adott ki jogerős építési engedélyt. Így az önkormányzatnak nem volt rálátása arra, hogy a beruházó jogerős engedélye birtokában milyen munkákat végez az épületben. A közreadott sajtóanyag szerint szerdán megkezdték az épület balesetveszélyes részeinek elbontását. A háznak volt biztosítása, az épületben keletkezett milliárdos nagyságrendű kár megtérítéséről már zajlanak a tárgyalások.