Áprilisban 27 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye,

Az építőipar termelése áprilisban 27,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a munkanaptényezővel kiigazított és a nyers adat szerint egyaránt. Az épületek építése 9,6, az egyéb építményeké - vasútfelújítási és útépítési munkák, valamint közműfejlesztések jóvoltából - 46,5 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A nemzetgazdasági miniszter és az MTI által megkérdezett szakértők is érdemi növekedésre számítanak a következő hónapokban az építőiparban, az elemzők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy változatlanul az állami infrastrukturális beruházások húzzák az ágazatot.

Az első négy hónapban 27,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a múlt év azonos időszakához képest. Az építőipar áprilisi teljesítménye - az előző két hónap gyors növekedése után - 1,3 százalékkal elmaradt az előző havitól. A szezonálisan kiigazított indexek szerint az épületek építése a február-márciusi kiugró növekedés után 11,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal nagyobb volt az egy hónappal korábbinál.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése - az épületépítési projekt szervezése és az épületek szerkezetépítése - áprilisban 7,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összevetve a márciusi 31,1 százalékos emelkedés után. Az egyéb építmények építése még a márciusi 48,4 százalékosnál is jóval gyorsabban, 65,1 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 10,0 százalékkal nőtt 2013 áprilisához képest a kiugró márciusi 26,5 százalékos ütemet követően. Az áprilisban kötött új szerződések volumene 35,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 49,3 százalékkal nőtt a 2013-as alacsony bázishoz képest. Az emelkedés néhány ipari és oktatási épületre kötött, nagy értékű szerződés eredménye - közölte a KSH.

Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 26,9 százalékkal haladta meg az előző évit. Az áprilisi bővülést elsősorban közműépítésekre kötött nagy értékű szerződések eredményezték - emelte ki gyorstájékoztatójában a statisztikai hivatal. Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene 65,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 7,1 százalékkal, az egyéb építményeké 85,8 százalékkal volt magasabb, mint 2013 áprilisában.

Folytatódik az építőipari termelés növekedése szakértők szerint

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a számok azt mutatják, hogy a magyar építőipar kezd kilábalni az elmúlt évek nagyon mély válságából. A szerződésállomány növekedése alátámasztja, hogy a következő hónapokban tovább javulhat az ágazat teljesítménye, a bővülés így amellett, hogy hozzájárul a gazdasági növekedéshez, új munkahelyeket is teremt - tette hozzá a Díj a sikeres vállalkozásokért májusi elismeréseinek átadását követően újságíróknak. A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság kijött a válságból, a visszaesésből, a gazdaság teljesítménye 2013-vége óta egyre ütemesebben növekszik. Az idei első öt hónap adatai azt mutatják, hogy a magyar gazdaság az Európai Unió tagállamai között is dobogós helyen van. A negyedéves növekedésben holtversenyben első helyen áll, az éves GDP-adatok összevetésében pedig az első három között - ismertette. Mivel a növekedés egyre több ágazatra terjed ki, és a bizalmi indexek is erősödnek, a következő hónapokban és években is folytatódhat a jó teljesítményünk - összegezte Varga Mihály.

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint bár a következő hónapokban az építőipari növekedés üteme fokozatosan lassul majd, de összességében az év egészében 20 százalék körüli lehet a bővülés. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy továbbra is az európai uniós forrásokból megvalósuló nagy állami infrastrukturális beruházások húzzák az építőipart. Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállománya 65,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de az épületek építésére vonatkozó szerződéseknél 7,1, százalékos, míg az egyéb építményeknél 85,8 százalékos a növekedés az előző év azonos időszakához képest - emelte ki. Az elemző szerint ezek az adatok is azt mutatják, hogy az infrastruktúra-fejlesztés hajtja a növekedést. Jövőre fokozatosan kifutnak az uniós támogatású állami projektek, ami az építőipari mutatókban is megjelenik majd, 2015-ben várhatóan már csak egyszámjegyű bővülés lesz az ágazatban - mondta Gabler Gergely. 

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke szintén úgy látja, hogy az építőiparban tavaly megindult növekedés az idei egész évre jellemző lesz. A bővülés azonban asszimetrikus, az épületek építésénél egyszámjegyű növekedésre számítanak, lényegesen kisebbre, mint az infrastrukturális beruházásokat tartalmazó egyéb építmények építésénél - fogalmazott a szervezet alelnöke. Koji László kiemelte: a lakásépítések és a lakásfelújítások nem mozdultak, és érdemi növekedésre ebben az évben nem is számítanak, ezért az építőiparban dolgozó vállalkozásoknak viszonylag kisebb része érzékeli a lendületet. A lakossági kereslet élénküléshez állami szerepvállalásra, kedvezményes kamatozású hitelkonstrukcióra van szükség - tette hozzá.