Bővítésre és használt lakás vásárlására is jár az állami támogatás júliustól

A lakásépítési, illetve -vásárlási kedvezmény néven futó, vissza nem térítendő állami támogatás július elsejével átalakul: a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) meglévő használt lakás bővítésére, valamit használt lakás vásárlására is felhasználható a továbbiakban.

A kormány március végén módosította így a lakásépítési támogatásról szóló rendeletét, amely júliustól hatályos. A rendelet a támogatás nagyságát az építési költséghez, a vételárhoz, valamint a lakás energetikai besorolásához köti, és ezt finomítja tovább a családban lévő gyermekek számával, valamint a lakás nagyságával. Az épített, illetve vásárolt új lakásnál a nettó - áfa és telekár nélküli - vételár nem lehet több négyzetméterenként 300 ezer forintnál, ha pedig alacsony energiafogyasztású a lakás, akkor 350 ezer forint a limit. 

Használt lakás vásárlásakor a vételár maximuma szintén csak 350 ezer forint lehet négyzetméterenként, de a lakásnak legalább komfortosnak kell lennie. Bővítésnél is a fajlagos költség 350 ezer forint lehet legfeljebb négyzetméterenként, és itt is feltétel, hogy a bővítéssel legalább komfortossá váljon a lakás. Fontos kritérium a lakás energetikai jellemzője is: a lakás energetikai besorolása nem lehet rosszabb "B"-osztálynál - a besorolás rendszere hasonló, mint a háztartási gépeknél. Amennyiben utólag kiderül, hogy ez nem teljesült, akkor vissza kell fizetni a támogatást. Ha valaki ennél jobb követelményt vállalt, de csak rosszabbat teljesített - ez sem lehet azonban "C" vagy még rosszabb - akkor a különbségre járó CSOK-ot kell visszafizetni.

A támogatás rendszerét érthetőbbé teszi néhány példa: egy gyermek esetén az 55 négyzetméternél nagyobb lakásra a CSOK 600 ezer forint. Két gyermek esetén a 65-85 négyzetméteres lakásra 1 millió forint jár. Három gyermeknél és egy 75-90 négyzetméter közötti lakásnál a támogatás 1,5 millió forint. Négy vagy több gyermekkel költözőknél egy 100 négyzetméternél nagyobb lakásra más 2,5 millió forint támogatás jár. Mindez a "B" energiaosztályú lakásokra igaz. Amennyiben "A" kategóriás a lakás, akkor az előbbi támogatásokat meg kell szorozni 1,1-del, "A+" kategória esetén 1,2 míg alacsony energiafogyasztású lakás esetén 1,3 a szorzó.

A támogatás feltétele ugyanakkor, hogy a vételár ne haladja meg Budapesten a 35 millió, a közép-magyarországi városokban pedig 28 millió forintot. A dunántúli megyeszékhelyeken 28 millió, a többi megyeszékhelyen 25 millió, az egyéb településeken pedig 16-23 millió forint lehet a maximális vételár.