Eladta poznani bevásárlóközpontját a Trigranit Zrt.

A Trigranit Fejlesztési Zrt., az Europa Capital és a Lengyel Államvasutak (PKP) értékesítették a Poznan City Center bevásárló- és szórakoztatóközpontot - közölte a Trigranit az MTI-vel kedden.

Az 58 ezer négyzetméter bérbeadható területtel és 164 ezer négyzetméter beépített területtel rendelkező komplexumot a Resolution Real Estate Fund IV és az ECE Prime European Shopping Centre Fund vette meg. A TriGranit által fejlesztett bevásárló- és szórakoztatóközpont 2013 októberében nyitotta meg kapuit, kevesebb mint két évvel az építési munkálatok megkezdése után. A központ része egy új közlekedési csomópont is, busz- és vasútállomással.

A Poznan City Center (PCC) megnyitásának alig négy hónapja alatt közel ötmillió látogatót fogadott, meghaladva a 40 ezer főt naponta - írták. A közlemény szerint 2007-ben számos ingatlanfejlesztő céggel versenyezve indult a TriGranit a PKP tenderén, amelynek célja Poznan város főpályaudvarának megújítása volt. 2012 februárban az Europa Capital lett a TriGranit vegyesvállalati partnere a Public Private Partnership (PPP) projekt megvalósításában. A fejlesztéshez a területet a lengyel vasút biztosította, míg a szükséges pénzügyi tőkét és szakértelmet az Europa Capital és a TriGranit Fejlesztési Zrt. nyújtotta. A fejlesztést egy banki konzorcium finanszírozta, amelyben a Bank Zachodni WBK, a Nordea, a BRE Bank, a Raiffeisen és a Hypo Noe vett részt. Az Europa Capital közel 1 milliárd euró értékű európai ingatlantranzakciót bonyolított le az utóbbi egy évben, köztük jelentős ügyleteket az Europa Fund III részére, amelyhez 2007-ben és 2008-ban nemzetközi befektetők mintegy 731 millió euróval járultak hozzá.

A TriGranit tájékoztatása szerint poznani projektjüket a bérlői beruházásokat is beleszámítva 385 millió euró értékben fejlesztették a lengyel vasúttal és a Europa Capital befektetői csoporttal közösen. A háromszintes bevásárlóközpont 230 üzlettel és 35 vendéglátóhellyel, 1500 parkolóval rendelkezik. A projekthez kapcsolódóan ezenkívül megépítettek 3 kilométer kerékpárutat, és 2,5 kilométer hosszú négysávos utat. A több mint 17 éves TriGranit Fejlesztési Zrt. Közép-Kelet-Európa legnagyobb ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalata, amely a régió 9 országában van jelen. A társaság több mint 2,5 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és további 4 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években.