Emelkednek a lakásárak

Emelkedtek a lakásárak az idén a második negyedévben a megelőző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest is, utóbbi nominális és reál értelemben is megközelítette az 1,4 százalékot - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt., valamint az FHB Ingatlan Zrt.

Az FHB Lakásárindexe ennek megfelelően az első fél év végén 158,21 ponton állt, 1,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A tavalyi átlagos érték 156,9 pont volt. Az index 2008 első negyedévében - 200,7 ponttal - állt a csúcson. Indulásakor - 1998 elején - 45,6 ponton állt. A kedvező értékek fennmaradásával éves szinten stagnálnának az árak, így országos szinten is vége szakadhatna az évek óta tartó csökkenésnek - írta az FHB.

Az adatok az FHB szerint bíztatóak, és a fordulatot az is jelezheti, hogy egy év alatt 30 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma. A kamatok folyamatos csökkenése is hozzájárult ahhoz, hogy a hitelfelvételi kedv újra erősödjön, és a bankok egyre több lakáshitelt folyósítanak.

A piacon már havi 20 milliárd forintra emelkedett a kihelyezett lakáshitel. A kedvező folyamatok az adásvételek számában is jelentkeznek. A Statisztikai Hivatal és a közvetítői hálózatok információi szerint a forgalom 10-15 százalékos emelkedésére lehet számítani idén.

A fellendülés azonban régiónként eltérő időpontban jelentkezik majd. Jelenleg Nyugat-Dunántúlon emelkedik legjobban a lakásárindex, míg a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön még mindig esnek az árak. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjában szereplő ingatlanok lefelé torzítják a lakásár index értékét - áll a közleményben. Az ország több keleti megyéjében, így Szabolcs-Szatmár-Beregben, Békésben, továbbá az északi Nógrádban is sokak számára csak a Nemzeti Eszközkezelő nyújtotta lehetőség jelenti a kiutat a hitelcsapdából. Az így eladott lakások viszont alacsony árral kerülnek be az indexbe, lefelé torzítva az adott régió árait. Az aktuális index előállításához az FHB - a piaci információinak és saját megfigyeléseinek frissítése mellett - felhasználta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által 2014. októberéig feldolgozott valamennyi adatot.