FHB: 1,491 milliárd forint adózott veszteség a második negyedévben

Az FHB Csoport 1,491 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2015 második negyedévét, ami hatvan százaléka az első negyedévinek; az első félév egészét tekintve a veszteség 5,295 milliárd forint lett, csaknem a duplája a tavaly ilyenkorinak - derül ki az FHB Jelzálogbank által hétfőn, a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentésből.

A bankcsoport konszolidált adózott vesztesége 2014 második negyedévében 3,554 milliárd, 2014 első félévében 2,409 milliárd forint. A konszolidált, nemzetközi beszámolókészítési standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az eredmény alakulásában a nettó kamatbevétel - szabályozói környezetből adódó - csökkenése, illetve a működési költségek - részben a csoport bővülése, részben egyszeri tételek miatti - emelkedése is szerepet játszott.

Az FHB Csoport konszolidált mérlegfőösszege 2015. június 30-án 753,6 milliárd forint volt, ami 8,3 százalékkal, mintegy 68,3 milliárd forinttal alacsonyabb az előző negyedév véginél és 78,9 milliárd forinttal, 11,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A mérlegfőösszeg negyedéves változásában a kibocsátott értékpapírok, valamint a derivatív ügyletek valós értékének csökkenése játszott elsősorban szerepet, míg az eszközök között a hitelek, valamint a bankközi kihelyezések állománya csökkent számottevően - áll a jelentésben. A hitelek bruttó állománya 2015. június 30-án 326,2 milliárd forint volt, amely a növekvő folyósítások ellenére több mint 7 milliárd forinttal alacsonyabb a március véginél részben a szerződésszerű törlesztések, részben az elszámolások miatti visszatérítések hatására.

A betétállomány 337,4 milliárd forintot tett ki június 30-án, ami az egy évvel korábbihoz képest 30 százalékkal emelkedett, az első negyedév végéhez képest kismértékben, 2,7 százalékkal csökkent. Az FHB Csoport tagjai által kezelt összes - nem konszolidált - megtakarítás volumene meghaladta a 752 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 518,4 milliárd forinttal, ami így több mint 45 százalékos növekedés. A 3,3 milliárd forintot meghaladó negyedéves nettó kamatbevétel az átlagos mérlegfőösszegre vetítve 1,70 százalékos nettó kamatmarzsot jelent, ami az előző negyedévinél 92 bázisponttal, az egy évvel ezelőttinél több mint 100 bázisponttal alacsonyabb. Eközben a nettó díj- és jutalékbevételek összege 1,7 milliárd forintot tett ki, ami közel 62 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és 7,4 százalékkal nőtt az előző negyedévről. A problémás hitelek aránya (NPL-arány) a 2014. év végi 20,2 százalékról 18,0 százalékra csökkent, a problémás portfólió fedezettsége a negyedév végén 50,9 százalék volt.

Az FHB Bankcsoport 2014. január 1-je óta hatályos európai szabályozás (CRR) alapján számított tőkemegfelelési mutatója - figyelembe véve a felügyeleti többlet tőkekövetelményt (SREP) is - 2015. június 30-án 10,8 százalék volt (március végén 10 százalék). A bank saját tőkéje június végén 82,528 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 73,397 forinttal. Az FHB részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára hétfőn 701 forint volt, az előző kereskedési napinál 24 forinttal kisebb. Az elmúlt egy évben az FHB-részvények legmagasabb árfolyama 888 forint, a legalacsonyabb 654 forint volt.