Kevesebb új lakás, több építési engedély az első fél évben

Idén az első fél évben 3083 új lakás épült, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 5581 volt, 39 százalékkal több a 2014. január-júniusinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A jelentés szerint Budapesten 15 százalékkal csökkent, míg a megyei jogú városokban 25 százalékkal nőtt az új lakások száma. A kiadott új lakásépítési engedélyek száma alapján Budapesten 88 százalékkal több lakás építését engedélyezték, mint egy évvel korábban.

A természetes személyek által épített lakások aránya változatlanul 57, a vállalkozások által építetteké országosan 42, Budapesten 75 százalék. Az építés célját tekintve saját használatra a lakások 54, értékesítésre 45 százaléka épült. 

Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 55-ről 54 százalékra, a többszintes, többlakásos épületeké 41-ről 35 százalékra csökkent. Több fővárosi beruházás befejeződésének hatására viszont a lakóparkban épült lakások aránya 2-ről 9 százalékra nőtt. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 99 négyzetméter volt, ugyanakkora, mint egy évvel korábban.