Közép-Magyarországon jelentősen meghaladta az országos átlagot a lakásépítés növekedése

A közép-magyarországi régióban 2014 első három hónapjában megállt a lakásépítések számának visszaesése: a térségben – a tavalyi év azonos időszakának alacsony bázisához viszonyítva – 89,4 százalékkal több lakás kapott használatbavételi engedélyt, míg országosan a lakásépítések száma ennél kisebb mértékben, 50,7 százalékkal nőtt - derül ki Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett tájékoztatóból.

Idén január-márciusban a kiadott új építési engedélyek száma is emelkedett, 36,8 százalékkal; ez is jelentősen meghaladja az országos, 19,6 százalékos bővülést.  

Budapesten 2014 első negyedévében 529 új lakás épült, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak. Az építtetői körön belül a vállalkozások térnyerése jelentős volt, míg a tavalyi első negyedévben az új lakások 34,6 százalékát, az év első három hónapjában 82,6 százalékát a megbízásukból építették. Ezzel párhuzamosan a természetes személyek szerepvállalása lényegesen, 65-ről 15,5 százalékra esett vissza. Ezek a változások az építési célokban is nyomon követhetőek, mivel jóval több lakást szántak értékesítésre, hányaduk a tavalyi első negyedévi 37,9 százalékról 2014. első negyedévében 85,6 százalékra emelkedett. Az átadott lakások építési forma szerinti összetételében többszintes többlakásos épületekben voltak a meghatározóak, arányuk a tavalyi első negyedévi 52,5 százalékról 84,7 százalékra nőtt, míg a családi házasoké 44,1-ről 13,8 százalékra csökkent.

A KSH adatai szerint az idei év első három hónapjában az új lakások átlagosan 59 négyzetméter alapterülettel épültek. Az építésügyi szakhatóságok 2014 első negyedévében 239 lakásépítését engedélyezték, 8,1 százalékkal többét, mint tavaly ilyenkor. Pest megyében az idei év első három hónapjában 350 új lakás kapott használatbavételi engedélyt, 56,3 százalékkal több, mint egy éve ilyenkor. Az építtetők többsége 71,7 százaléka természetes személy, 28 százaléka vállalkozás volt, előbbiek aránya 4,7 százalékponttal emelkedett, utóbbiaké pedig hasonló mértékben mérséklődött.  

Az építési célok közel azonos mértékű változást mutatnak: a saját használatra készült lakások hányada kismértékben 68,3 százalékra bővült, ugyanakkor az értékesítés céljából épülteké 31,1 százalékra mérséklődött. Az átadott lakások szobaszám szerinti összetétele kissé módosult, így tavalyi első negyedévihez képest a 2 szobával épültek aránya emelkedett, a három szobásoké pedig némileg csökkent. Az új lakások átlagosan 118 négyzetméterrel épültek, ami 5 négyzetméterrel maradt el az előző évitől. A megyei építésügyi szakhatóságok az év első három hónapjában 374 lakás építését engedélyezték, 64,8 százalékkal többét, mint egy éve ilyenkor - írja a KSH.