Megnyílt a Renexpo 8. nemzetközi energetikai szakkiállítás

Megnyílt a Renexpo 8. nemzetközi energetikai szakkiállítás szerdán Budapesten.

A kormány az Európai Bizottság elé terjesztette a lakások energetikai felújításának támogatására kidolgozott programot, a részleteket majd az elfogadás után kell kidolgozni - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára. A panelprogram keretében eddig 50 milliárd forint kifizetett támogatással 220 ezer lakás újult meg, és döntés született a 320 ezres lakásszám eléréséről. Az Új Széchenyi Terv keretében 2011-ben 40,5 milliárd, 2012-ben és 2013-ban pedig összesen 105 milliárd forint pályázati pénz állt rendelkezésre a megújuló energia felhasználásának és az energiahatékonyság növelésének támogatására - közölte Hizó Ferenc.

A megújuló energia részarányának 14,65 százalékra kell növekednie Magyarországon 2020-ra, a legutolsó ismert adat a 2012-es, amely 9,6 százalék volt. Az üvegházhatású gázok kibocsátása 2005-től a múlt év végéig 16 százalékkal csökkent a vállalt 10 százalék helyett. Az épületenergetikai stratégia azért nem végleges még, mivel azon át kell vezetni az utolsó népszámlálás adatait, valamint azt a múlt heti belügyminiszteri rendeletet is, amely meghatározza az épületek energetikai jellemzőit, amelyeket a középületeknél 2019-től, a lakásoknál pedig 2021-től kell alkalmazni. A lakásfelújítások támogatásáról annyit mondott Hizó Ferenc, hogy az Európai Bizottságnak elküldött tervezetben szerepel a nyílászárók cseréje, a falak és födémek hőszigetelése, a gépészet megújítása, de az okos mérők felszerelése is. A finanszírozás kidolgozása az uniós elfogadást követi, de várható, hogy a közösségi pénz mellett kedvezményes kamatozású hiteleket is kaphatnak a lakásaikat felújítók. Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke arról beszélt a megnyitón, hogy a hivatal pályázatot hirdetett a kis innovatív cégek részére, és a felkarolható hét pályázó megjelenhetett a kiállításon. 

Van közöttük olyan informatikai társaság, amely az épületek energetikai hatékonyságához járul hozzá, olyan amely pince-hőmérsékletű burokkal veszi körbe a házat, és olyan is, amely a tehenészeti telep hulladékából állít elő biogázt.

Részletek a kiállításról: http://www.ujlakopark.hu/rendezveny/renexpo-8-nemzetkozi-energetikai-szakkiallitas/