Munkahelyekre és a panelfelújítás gyorsítására van szükség

A baloldali összefogás jelöltjeként parlamenti mandátumot szerző Szabó Szabolcs szerint Csepelen új munkahelyekre van szükség, és fel kell gyorsítani a panelrekonstrukciót.

Az Együtt-PM politikusa a szavazatok 36,37 százalékával nyert a budapesti 17-es választókerületben, amely Csepelt és Soroksárt foglalja magában. Szabó Szabolcs az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a győzelemhez jó csapatra volt szükség, és az is segített, hogy politikai újonc, akivel szemben semmilyen múltbeli ügyet nem lehetett felhozni.

Szerinte hozzájárult a sikerhez az is, hogy fideszes riválisa, Németh Szilárd az elmúlt években túlvállalta magát: országgyűlési és fővárosi közgyűlési képviselőként, valamint "rezsibiztosként" nem jutott elég ideje Csepelre, ahol polgármester is. A Szolidaritás mozgalomhoz tartozó Szabó Szabolcs úgy látja, a csepeli vezetőség az előző ciklusokban megkezdett beruházásokat befejezte ugyan, de újakat nem készített elő, "csak szobrokat állított". Az ellenzéki politikus a városrész legsúlyosabb problémájának tartja, hogy kevés a munkahely: egykor több mint 30 ezren dolgoztak a Csepel Művekben, míg most az ott működő cégek csak 6-8 ezer embernek adnak munkát.

A munkahelyteremtés mellett a panelrekonstrukciós program felgyorsítását nevezte meg a következő ciklus feladataként, mondván, hogy a több mint 20 ezer lakótelepi lakás töredékének energetikai korszerűsítetését végezték csak el. Szabó Szabolcs emellett szeretné elérni, hogy az Európai Unió a Kis-Duna rehabilitációjának egészét támogassa, ne csak egyes részeit. Célja az is, hogy a Soroksáron felállítandó önálló rendőrkapitányság minisztériumi fenntartásba kerüljön, az önkormányzatnak ugyanis nagy megterhelést jelentene. Emellett - folytatta - változtatni kellene Soroksár "alvóváros" jellegén: valódi városközponttá kell alakítani a főteret, támogatni, hogy termelő üzemek jöjjenek létre, valamint javítani a belvárosba eljutás lehetőségét.