Szakértők szerint további forrásbevonásra lenne szükség a lakásépítési piac élénkítésére

Szakértők szerint a lakásépítési piac élénkítéséhez további források bevonására lenne szükség.

A KSH azt közölte, hogy elmozdult a mélypontról a lakásépítés, az idén az első három hónapban 1692 új lakás épült, 51 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ami 20 százalékos növekedés a 2013. január-márciusihoz képest. 

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke az MTI-nek hangsúlyozta: az építőipari szakma minden kis pozitív elmozdulásnak örül, de szerinte a mostani helyzet még mindig messze van attól, hogy azt lehessen mondani, élénkül a lakáspiac. Az ÉVOSZ alelnöke megjegyezte, hogy most még csak a statisztikában lehet érzékelni az elmozdulást, a piacon nem. A számok szerinte azt mutatják, hogy a lakosság továbbra sem épít lakást, a növekedés elsősorban a vállalkozásoknak közvetlen piaci értékesítésre történő lakásépítésből adódik. Ezért az ÉVOSZ azt vélelmezi, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdaságélénkítő hitelprogramjába bekerültek az ingatlanfejlesztések is, ez az év elejétől lehetővé vált, hogy a recesszió előtt elkezdett és félbemaradt építkezéseket a hitelcsomag segítségével a vállalkozások befejezzék. 

A szakszövetség szerint, ha a MNB gazdaságélénkítő hitelprogramjában a lakosság is bekerülhetne az engedélyköteles új építésekkel és felújításokkal, akkor érdemlegesebben lenne forrás a lakásépítési piacon, ami erőteljesebb élénkülést hozhatna. A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) az MTI-vel azt közölte, hogy ha az első negyedéves trend egész évben kitartana, 2014-ben 11 ezer lakás épülhetne fel, ami még mindig csak arra lenne elég, hogy a 4,3 milliós hazai lakásállomány 400 évente újuljon meg. Szerintük a 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni. 

A lakásállomány megújításához felelős, hosszú távú lakásprogram szükséges, ez a lakosság és a hazai építőipar érdeke is. Az évi 10 ezer lakásfelépítése hozzávetőleg 44 ezer embernek ad munkát. Jelenleg legalább évi 30 ezer lakásépítés hiányzik, ami több mint 120 ezer megszűnt munkahelyet, egyben ennyi új munkahely lehetőségét jelenti - ismertette az egyesület. A TLE szerint fontos lenne, hogy a kormány tűzzön ki lakásépítési, lakásfelújítási célszámokat, legyen érdemi elképzelése a lakosság életkörülményeit alapvetően érintő lakáskörülmények fejlesztéséről. Megjegyzik, hogy a lakásépítésekre nem a lakásszám növelése, hanem alakásállomány minőségi megújítása miatt van szükség.