Tömeges kilakoltatások várhatóak szeptembertől

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormány lakhatási politikájának hibájából tömeges kilakoltatások várhatóak szeptembertől.

A bankok ugyanis korlátozások nélkül végrehajtási eljárás alá vonhatják majd azokat az ingatlanokat, amelyek valamilyen tartozással terheltek, ezen belül pedig jelentősen érintettek a devizahitelesek – indokolta álláspontjukat Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A politikus elmondta, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ugyan megvásárolhatja a bajbajutottak ingatlanát, de a kormány az erre fordítható összeget csökkentette. A 2016-os költségvetés csak 15 milliárd forintot szán az eszközkezelő működésére, míg ebben az évben 30 milliárd forint jutott rá.

Szabó Rebeka szerint további megszorítások is vannak a jövő évi költségvetésben: kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak és szociális juttatásokat is megszüntetett a kormány. Utóbbira példa a lakásfenntartási és adósságkezelési támogatás, ami 20 milliárd forint elvonást jelent a „bajbajutottak zsebéből”, és az önkormányzatok döntésén múlik, hogyan pótolják ezt a támogatást – emelte ki a politikus. Szabó Rebeka az Eurostat legfrissebb adataira hivatkozva úgy fogalmazott, Magyarországon évről évre nő a lakhatási szegénység; mintegy 500 ezer ember él olyan lakásban, ahol nincs wc, illetve minden negyedik felnőtt és minden harmadik gyerek él egészségre ártalmas körülmények között, például beázó, penészes ingatlanban. Hozzáfűzte, hogy mintegy 300 ezer ember élhet különböző szegénytelepeken.

Ezt a problémát a 2016-os költségvetési számokkal nem lehet felszámolni - jelentette ki a PM-es politikus. Zugló szociális ügyekért felelős alpolgármestereként arra kérte a többi önkormányzatot, hogy a lakhatási problémák megoldása érdekében tegyenek további lépéseket, és kövessék a zuglói modellt. Emlékeztetett arra, hogy a XIV. kerületben idén kibővítették a lakásfenntartási támogatás körét és összegét, amely így mintegy 1100 családot érinthet. Szabó Rebeka közölte, olyan juttatási rendszert kell kidolgozni, ami az alsó középosztálynak is segíteni tud, hiszen a hajléktalanná válás útján ma Magyarországon nagyon könnyű elindulni, ezt pedig meg kell akadályozni.