Varga élénkebb hitelezési gyakorlatot remél a kereskedelmi bankoktól

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter reméli, hogy a hitelintézeti szektor nyeresége elősegíti majd a kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlatának erősödését.

A tárcavezető a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kifejtette: míg korábban voltak, akik arról beszéltek, hogy a kormány tönkretette a bankrendszert, ahhoz képest "a bankrendszer nyereségmutatók alapján is jó állapotban van". A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint - az előző évi veszteséget követően - tavaly nyereséges volt a hitelintézeti szektor.


Varga Mihály elmondta, bízik abban, ez a nyereség elősegíti majd, hogy a következő időszakban megnőjön a pénzintézetek hitelezési aktivitása. Ma a magyar gazdaság egyik problémája ugyanis éppen az - magyarázta -, hogy az elmúlt években szűkültek a hitelezési források, ezért kellett belépnie a jegybanknak, a fejlesztési banknak és az Eximbanknak, de hosszú távon sokkal egészségesebb lenne, ha a kereskedelmi bankok töltenék be ezt a funkciót. A rádióinterjúban felidézte, hogy 2010-ben a kormány azt tűzte célul, hogy az ország kiszabaduljon az adósságcsapdából, és hogy bővüljön a foglalkoztatás. Kiemelte, az adósságcsökkentést úgy sikerült elérni, hogy ahhoz nem használták fel a "családi ezüstöt", vagyis nem adtak el állami vagyont, sőt azt még gyarapítani is tudták például a Mol-részvények megvásárlásával és egyes közműcégek állami tulajdonba kerülésével. "Ez egy nagyon nagy különbség a 2010-ig tartó korszakkal szemben, amikor úgy nőtt az államadósság, hogy közben még az állami vagyon is eltűnt" - fogalmazott a miniszter.

Az eddigi gazdasági eredményekre építve, egy új iparfejlesztési politika meghirdetésével és a szolgáltató szektor erőteljesebb munkaerő-piaci bevonásával Varga Mihály lehetőséget lát az Új Széchenyi Terv folytatására is, egy "Széchenyi plusz"-programra. A nemzetgazdasági miniszter jelezte továbbá, tartósnak látja a családok vásárlóerejének növekedését, amit a családi adókedvezmény bővülésével, a nettó bérek emelkedésével és a rezsicsökkentéssel indokolt. "Az eddig meghozott lépésekkel együtt (...) akár egy 13. vagy 14. havi jövedelem is ott marad a családoknál" - hangsúlyozta. A paksi atomerőmű bővítéséről azt mondta, az lehetőséget teremt arra, hogy a következő évtizedekben olcsó és versenyképes energia álljon a magyar gazdaság rendelkezésére, emellett hozzájárul az ország energiafüggetlenségének megerősödéséhez is. Varga Mihály végül az ukrán válságra kitérve arról beszélt, hogy a magyar gazdaságnak ugyan fontos partnere az ukrán, de szerencsére "az ukrán kitettség nem olyan erős, hogy az megrengesse a magyar gazdaságot".