9,3 milliárd forint nettó profit a K&H Bankcsoportnál az első negyedévben

A K&H Bankcsoport 9,3 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2016 első negyedévében az egy évvel korábbi 7 milliárd forint után; a bank a következő évek hitelezési tevékenységének támogatására nem fizet osztalékot tavalyi 37,9 milliárd forintos nyereségéből, hanem tartalékot képez - ismertette Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója a hitelintézet szerdai közleményben.

A lakossági devizahitel-elszámolás folyamatos negatív hatását, ami az alacsonyabb nettó kamatbevételben és állományokban mutatkozik meg, az emelkedő üzleti volumenek, a csökkenő hitelkockázati költségek, a szigorú költséggazdálkodás, valamint a bankadó csökkenése ellensúlyozta. A bankcsoport hitelpiaci részesedése 9,6-ról 9,8 százalékra nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

A K&H ügyfélhiteleinek állománya a konszolidált, IFRS adatok szerint 2016. március végén 1255 milliárd forint volt, 5 százalékkal maradt el az előző évitől. Az ügyfélbetétek és a befektetési alapokban kezelt vagyon állománya március végén 2507 milliárd forint volt, 12 százalékkal - 270 milliárd forinttal - nőtt 2015 első negyedévéhez képest. Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője a közleményben kiemelte, hogy a kkv-hitelek állománya éves összehasonlításban 11 százalékkal nőtt. A K&H a növekedési hitelprogram első szakaszában 12,4, a második szakaszban pedig 15,9 százalékos piaci részesedést szerzett, és a harmadik szakaszban is vonzó megoldásokat kínál mind a forint, mind az euróalapú beruházások finanszírozásához. Olyan új finanszírozási megoldásokat is biztosítanak a kkv-, illetve vállalati ügyfeleknek, mint a COSME/EIF hitelgarancia program vagy az Eximbank versenyképességi hitelprogram, kedvezményes kamatozású, forintban nyújtott beruházási és működőtőke hitelekhez.

A lakossági új jelzáloghitel-folyósítás éves összevetésben 36 százalékkal emelkedett a tavalyi első negyedévhez képest. A hitelportfólió minősége javult, a nem teljesítő hitelek aránya a tavalyi első negyedévi 14,8-ról 13,1 százalékra mérséklődött. A bankcsoportnál a hitel/betét arány 80,5-ről 66,6 százalékra csökkent, a költség/bevétel arány pedig 67,1-ről 63,9 százalékra (utóbbi a bankadó nélkül 56,4-ről 58,7 százalékra emelkedett). A konszolidált tőkearányos megtérülés 15,9-ről 16,4 százalékra javult.

A K&H Biztosító adózott nyeresége a tavalyi első negyedévhez képest 74 millió forinttal, 0,84 milliárd forintra nőtt. Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója a közleményben arról számolt be, hogy a nem-életbiztosítási üzletágban a bruttó díjbevétel éves összehasonlításban 24 százalékkal növekedett 2016 első negyedévében, míg az életbiztosítási üzletágban a kezelt vagyon éves szinten 8 százalékkal, ami új rekordot jelent a cég történetében, és jelentősen meghaladja a piac többi szereplője által elért eredményeket.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.