A beruházások visszaesése nem meglepetés, legfeljebb a mértéke

Az uniós beruházások befejeződése miatt nem meglepetés a beruházások első negyedévi visszaesése, az építőipar 27,6 százalékos visszaesése és a 0,9 százalékos éves növekedést jelző GDP adat már előre sejteni engedte az elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentése szerint az idei első negyedévben 9,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindex a beruházások 2,4 százalékos visszaesését mutatja. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 4,9, a költségvetésben 39 százalékkal maradt el a beruházások volumene az egy évvel korábbitól, a gépberuházások 3,0, az építési beruházások 19 százalékkal estek.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kommentárjában felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi négy évben a mostani volt a legrosszabb beruházási adat. Kedvezőtlennek tartja, hogy a vállalkozásoknál csaknem 5 százalékkal csökkent a beruházások volumene. Kérdés, hogy a vállalati beruházásoknál egyszeri visszaesésről van-e szó vagy tartósabbá válik a folyamat. Úgy vélte, a következő negyedévekben vannak olyan területek, ahol nagyon valószínű a növekedés, a lakáscélú beruházások terén például bővülésre lehet számítani. Németh Dávid elmondta azt is, hogy a dráguló munkaerő hozzájárulhat a beruházások volumenének növekedéséhez. A szűkös munkaerőpiac miatt több cég dönthet úgy, hogy beruházásokkal, gépekkel váltja ki a dráguló munkaerő egy részét és ezzel növeli hatékonyságát - mondta. Mindez pedig a gazdaság egészére nézve kedvező, mivel javítja a termelékenységi mutatókat és növeli a hozzáadott értéket - mondta a szakember.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint újabb autóipari kapacitások kiépítésével a közeljövőben újra élénkülhetnek a beruházások, amit több vállalati felmérés is alátámaszt. A lakásépítések egyelőre még visszaesést mutattak, de az új lakás áfájának csökkentése és a csok kiterjesztése nyomán ugrásszerűen emelkedő építési engedélyek, illetve a fejlesztői tervek hatására jövőre a lakásberuházások már érdemben hozzájárulhatnak a beruházások növekedéséhez. A 2014-2020-as EU-ciklus, valamint az állami beruházások felfuttatása pedig már az idei második félévben gyorsíthatják a beruházásokat. Így az év hátralevő részében jelentősen mérséklődhet a visszaesés üteme, jövőre pedig újra jelentős, akár 5 százalék feletti növekedés várható a beruházásokban - mondta.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.