Az építkezők figyelmét hívta fel a csokra a kormány a Construma kiállításon

A saját ingatlant építők figyelmét hívta fel a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára egy vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón, amelyet a Construma építőipari szakkiállításon tartottak.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy az építkezésbe fogó családok ugyanolyan feltételekkel igényelhetik a csokot, mint az új ingatlant vásárlók, így az 5 millió forint áfa-visszaigényléssel együtt összesen akár nettó 15 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak, továbbá 10 millió forint kedvezményes hitelt vehetnek fel.

Hangsúlyozta, hogy a csok összege kizárólag a meglévő vagy vállalt gyermekek számától függ. Építkezés vagy új ingatlan vásárlása esetén egy gyermek után 600 ezer, kettő után 2 millió 600 ezer, három után pedig 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást lehet igényelni. Ehhez társul a legfeljebb 10 millió forintos államilag támogatott lakáshitel, amelynek havi törlesztőrészlete maximum 47 ezer forint. "Az eddigi évtizedek legnagyobb otthonteremtési programjának" része továbbá, hogy 5 millió forint értékben visszaigényelhető az építkezés költségeiből az áfa, valamint beletartozik a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) rendszere is - emelte ki az Emmi államtitkára.

Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy az építőipar komoly potenciállal rendelkezik, a gazdasági válság miatt azonban jelentősen csökkent a vállalkozások száma. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ösztönzi a szektort, ennek érdekében alkotta meg családi otthonteremtési programját. Felidézte, hogy míg a 2000-es évek közepén évente 35-40 ezer lakást építettek Magyarországon, ez a szám 2010-re 8-10 ezerre csökkent. Az idei év első két hónapjának eredményeit összegezve elmondta, hogy 2400 csokra irányuló kérelmet fogadtak be a hitelintézetek, több mint 6 milliárd forint értékben, áfa-visszatérítést pedig 240-en igényeltek. Hornung Ágnes véleménye szerint ezek a számok alapvetően jók, január és február ugyanis gyenge hónapok az építőiparban. Hozzátette, hogy az első negyedéves adatok ugyanakkor részletesebb képet mutatnak majd.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.