Az FHB nem fizet osztalékot 2014-re

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2014-re az előző évhez hasonlóan nem fizet osztalékot, a magyar számviteli törvény (MSZSZ) szerinti 19,184 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget az eredménytartalékkal szemben számolja el - határozott a hitelintézet kedden megtartott éves rendes közgyűlése.

A bankcsoport nemzetközi pénzügyi standardok (IFRS) szerinti vesztesége 2014-ben 16,196 milliárd forint volt, az egyszeri tételek nélkül azonban pozitív, 3,8 milliárd forint lenne. Az FHB 2013-ban az MSZSZ szerint 114 millió forint nyereséget, a konszolidált IFRS kimutatások szerint 4,7 milliárd forint veszteséget könyvelt el. Spéder Zoltán, az igazgatóság elnöke a közgyűlésen elmondta: tavaly folytatódott az eredeti stratégia megvalósítása. Tavaly három fő célt tűztek ki: az értékesítés bővítését, akvizíciók megvalósítását, valamint a jogszabályi kihívásoknak való megfelelést. A bankcsoport üzleti céljai jelentős mértékben teljesültek. Az eredmények közül kiemelte a Magyar Postával való együttműködést, amely minden téren kiemelkedő eredményeket hozott az értékesítésben. A bank elnöke hangsúlyozta, rendkívüli év volt a tavalyi is, többek között a Kúria devizahitelekkel kapcsolatos döntése miatt. "Bízunk abban, előbb-utóbb véget ér a meglepetések sorozata", és addigra kellőképpen megerősödve képesek lesznek a TOP4-TOP5 szereplő közé kerülni nemcsak volumenben, hanem hatékonyságban is - mondta. 

Köbli Gyula vezérigazgató beszámolt arról, hogy az ügyfelekkel történő deviza- és forintelszámolás következtében keletkező jövőbeni veszteségre a bankcsoport közel 24 milliárd forint céltartalékot képzett. Hangsúlyozta, az FHB időben meg tud felelni az elszámolással kapcsolatos kötelezettségének, a bankcsoport április 30-ig mintegy 38 ezer tájékoztató levelet küld ki az érintett ügyfeleknek. Elmondta: tavaly a lakossági üzletágban a lakáscélú hitelek folyósítása meghaladta a 9,5 milliárd forintot, és aránya több mint 50 százalékot tett ki; piaci részesedésük a lakossági jelzáloghitel folyósításokból meghaladta az 5,2 százalékot. A vállalati szegmens kihelyezése több mint 33,5 milliárd forint volt, amihez hozzájárult a 7 milliárd forintot meghaladó összegű, a növekedési hitelprogram (nhp) keretében nyújtott hitel is. A problémás hitelek aránya az év végére 20,2 százalékra mérséklődött. Az 53 százalékos fedezettség, miután döntően jelzáloghitelekről van szó, kielégítő - tette hozzá. A postai folyószámlák száma az év végére meghaladta a 24 ezer darabot, a postákon gyűjtött betétek állománya pedig több mint 25 milliárd forint volt az év végén.

A stratégiai együttműködés erősítésére a Magyar Posta 2014 szeptemberében tulajdonrészt szerzett az FHB Kereskedelmi Bankban - ismertette Köbli Gyula. A bank pár évvel ezelőtt megkezdte forrásszerkezete diverzifikálását, ennek eredményeként a betétek aránya 35-ről 47 százalékra emelkedett, a jelzálogleveleké pedig 28 százalékra mérséklődött. Az FHB tavaly 44 milliárd forintnyi értékpapírt bocsátott ki, ennek többsége lakossági körben értékesített kötvény volt. A bankcsoport IFRS szerinti 16,2 milliárd forintos konszolidált veszteségét elsősorban a közel 24 milliárd forintos céltartalékképzés okozta. A banki különadó 2,8 milliárd forintos éves összegén túl az eredményt rendkívüli tételként a nem áthárított tranzakciós illeték, valamint az árfolyamvédelmi program vesztesége is terhelte. A bank konszolidált, IFRS szerinti mérlegfőösszege 769,4 milliárd forint volt 2014 végén, 31,9 milliárd forinttal, 4,3 százalékkal növekedett az előző évhez képest. A tőkemegfelelési mutató 13,9 százalék volt 2014 végén konszolidált szinten.

A közgyűlés tudomásul vette a bank 2015. évi üzleti tervéről szóló tájékoztatást, amelyet Oláh Márton vezérigazgató-helyettes ismertetett. Az FHB 2015-re 2,9 százalékos GDP növekedéssel számol, melynek motorja az ingatlanpiaci szegmens növekvő aktivitása valamint a háztartási fogyasztás bővülése lesz. Az infláció növekedni fog és elérheti a 2 százalékot. A lakossági hitelezés a lakástámogatási program új elemeinek és a lakáspiac fellendülésének köszönhetően növekedni fog, míg a vállalati hitelezés bővüléséhez az nhp járul majd hozzá. A bank üzleti céljait ismertetve Oláh Márton elmondta: a vállalati hitelezésben 27,5 milliárd forintos folyósítást terveznek, ebből 6 milliárdot az nhp-n belül. A betétállomány várhatóan stagnálni fog az alacsony piaci kamatok miatt. A lakossági bankszámlák száma 18 százalékkal, az értékpapír-számláké több mint 86 százalékkal emelkedik az üzleti terv szerint. 

Az FHB új bankkártyával kapcsolatos szolgáltatások bevezetését tervezi. A Díjbeszedő Faktorház elsősorban lejárat előtti követelések vásárlására összpontosít idén, az FHB Ingatlanlízing ugyancsak új termékkel lép a piacra. Bár a nettó kamatbevétel a fair bank törvény bevezetésének hatására csökkenni fog, a bank az eredmény jelentős növekedésére számít, ami a tervek szerint a növekvő díj- és jutalékbevételeknek, valamint a hitelezési veszteségekre képzett céltartalék csökkenésének köszönhető. A működési költségek közel 1 százalékkal mérséklődnek az üzleti terv szerint. A közgyűlés megállapította, hogy idén sem teljesültek a vezetői részvényjuttatási program feltételei, és a feltételeket némileg enyhítve új programot fogadott el, továbbá felhatalmazta az igazgatóságot saját részvények megszerzésére.

A közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta Oláh Mártont, Kovács Zoltánt, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettesét, továbbá újraválasztotta a felügyelő valamint az audit bizottságba Mártonné Uhrin Enikőt.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.