Banki elszámolás - Első fokon pert vesztett a Cetelem Bank

Helyt adott a Fővárosi Törvényszék a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közérdekű keresetének, így a Magyar Cetelem Bank Zrt. 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételei (ászf) vagy a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításai tisztességtelenek, ezért érvénytelenek.

A bíróság honlapján olvasható indoklás szerint a vizsgált kikötések a törvényben rögzített elvek közül az átláthatóság, továbbá az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvébe ütköznek, így azok tisztességtelenek. Windisch László, a jegybank alelnöke korábban a közérdekű keresetekkel kapcsolatban elmondta: 210 intézménytől kértek adatszolgáltatást. Közülük 138 úgy nyilatkozott, hogy a meghatározott dátum után nem élt egyoldalú szerződésmódosítással; 56 intézmény alávetési nyilatkozatot tett, nem tekinti ugyan tisztességtelennek a feltételeit, de elszámol az ügyfelekkel. 

A Kúria által kidolgozott és törvénybe is foglalt feltételeknek 16 pénzügyi intézmény nem felelt meg, ezért a jegybank április 30-án közérdekű keresetet indított a forintalapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel-, kölcsön- és lízingszerződéseikkel kapcsolatos, tisztességtelennek minősített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.