Bérlakásokat adott munkavállalóinak a Mercedes-Benz Gyár

Negyven bérlakást adott át munkavállalóinak a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméten, amelyeket az alkalmazottak kedvezményesen bérelhetnek. A bérlakásprogram célja a munkavállalók motiválása - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a vállalat által nyújtott támogatás révén 34 kisebb, 43 négyzetméteres, valamint 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos lakást vehettek át a dolgozók. A pályázatok elbírálásakor a cég - az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján - figyelembe vette a vállalatnál eltöltött időt, a gyárban dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát is. Fontos szempont volt az is, ha valaki egyedülálló szülőként pályázott. 

Kép: kecskemet.hu

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel négyezer munkavállalót foglalkoztat. A most átadott bérlakásokba 40 dolgozó - a családtagokkal együtt 63 személy - költözött be. A bérlők közül harmincketten a termelésben, nyolcan irodában dolgoznak. Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke a közlemény szerint hangsúlyozta: a legjobb minőség csak elkötelezett és elégedett munkavállalókkal lehetséges; a vállalat Magyarország egyik meghatározó foglalkoztatójaként példát szeretne mutatni abból, hogyan érdemes mobilitásra ösztönözni az álláskeresőket, illetve erősíteni a munkavállalók motivációját. 

Minda Imre László, a kivitelezést végző KIK-FOR Kft. ügyvezető igazgatój közölte: a bérlőkijelölési jogot öt évre értékesítették a Mercedes számára, a felújított lakások bérleti díját, a rezsit, a parkolók használati díját a bérlők fizetik. A Mercedes az ötéves időtartamra garantálja a lakások 100 százalékos kihasználtságát. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a közlemény szerint kifejtette: az elmúlt években elsősorban a szakemberek képzésének elindításán volt a hangsúly, most arra kell összpontosítani, hogy a Kecskemétre érkező munkavállalók valódi otthonra leljenek a városban.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.