Csaknem harmadával nőtt a Duna House nyeresége tavaly

Jelentősen, 31 százalékkal, 966 millió forintra nőtt a Duna House-csoport adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbihoz képest, míg az értékesítésből származó nettó árbevétel 24 százalékkal, 2,8 milliárd forintra emelkedett - tájékoztatta az ingatlanpiaci cégcsoport hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a cégcsoport az idén is bővülést tervez, valamint regionális szinten is terjeszkedne az ingatlanközvetítés és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások piacán. A csoport működési eredménye 41 százalékkal 1,1 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest.

Tavaly jelentősen emelkedett az ingatlanközvetítési tranzakciókból származó díjbevétel, továbbá az ingatlan adásvételhez kapcsolódó pénzügyi termékek és egyéb szolgáltatások - hitelek, biztosítás, értékbecslés, energiatanúsítvány - közvetítéséből származó jutalékbevétel is a cégcsoport két ingatlanközvetítői franchise-hálózatában (Duna House, SMART Ingatlan). Így az értékesítés nettó árbevétele 546 millió forinttal nőtt - írják.

Doron Dymschiz, a cégcsoport társtulajdonosa és vezetője a közlemény szerint elmondta: a mintegy 135 ezer lebonyolított tranzakcióval a tavalyi volt a válságot követő időszak legeredményesebb éve a magyarországi lakáspiacon. Guy Dymschiz, a Duna House-csoport társtulajdonosa szerint a lakóingatlan-piac további bővülésére számítanak Magyarországon, amit több kedvező változás, például az új lakások áfájának csökkentése, vagy a kibővített csok is segíthet.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.