Csok: biztatóak az első pár hónap adatai

Dömötör Csaba szerint biztató a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők száma, a bővülés üteme a következő hónapokban tovább javulhat.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában azt mondta, eddig több mint 50 ezren keresték fel a bankfiókokat és 9300 igénylést fogadtak be több mint 23 milliárd forint értékben. Hozzátette: az év első pár hónapjában tájékozódtak az emberek, ezért várható, hogy a benyújtott igénylések száma dinamikusan fejlődik majd.

Dömötör Csaba beszélt arról is, hogy a kiadott építési engedélyek számának növekedése is jól mutatja a csok hatásait. Adataik szerint ez a megyei jogú városokban nőtt a legnagyobb mértékben, de a kistelepüléseken is 60 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, mint korábban. Az államtitkár szerint a hangsúly folyamatosan az új lakások vásárlása felé tolódik a használtak vétele, illetve felújítása, bővítése helyett, ezért a kínálati árak is változhatnak. Remélik, hogy a következő hónapokban a kivitelezők versenyeznek majd a vásárlókért, és nem fordítva - tette hozzá.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.