Csok - GKI: az áremelési törekvésekre erősebb hatással van a támogatás

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a termelési várakozásra egyelőre enyhébb, az áremelési törekvésekre markánsabb hatást fejt ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdai elemzése szerint.

Míg 2014-ben az építőipar egészében derűlátóbb kilátások voltak, mint a lakásépítő cégeknél, 2015-ben és 2016 eddig eltelt részében a lakásépítők már valamivel optimistábbak az építőipar átlagánál. A GKI szerint a csok egy amúgy is javuló kilátású piacot élénkít. A lakásépítők már a csok által nyújtott lehetőségek tavaly év végi jelentős bővítése előtt is derűlátóbbak voltak az iparági átlagnál. Ezt az optimizmust a tényszámok is alátámasztják, a kiadott építési engedélyek száma ugyanis már 2015-ben is emelkedett - fejtette ki a gazdaságkutató.

Tavaly és tavalyelőtt sem a lakásépítés, sem a teljes építőipar területén nem volt érzékelhető felfelé irányuló árnyomás. Az idei év elején viszont megugrottak az árvárakozások. Ám amíg az építőipar egészében májusra teljesen megszűnt az áremelési nyomás, azaz az áremelést és csökkentést tervező vállalatok aránya lényegében megegyezett, addig a lakásépítő cégek körében fennmaradt az áremelést tervezők túlsúlya. A különbség kialakulásában valószínűleg nem elhanyagolható a csok szerepe, a cégek az állami támogatás egy részét mindenképpen meg akarják szerezni, s erre az áremelés alkalmas eszköznek látszik - áll a GKI elemzésében.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.