Csok - Lakóparkot épít a tamási önkormányzat az igénylőknek

Kilencven lakásos lakóparkot épít és kedvezményesen kínál építési telkeket a tamási önkormányzat a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylőknek - közölte a város polgármestere kedden a településen.

Porga Ferenc (Fidesz-KDNP) a terveket ismertető sajtótájékoztatón elmondta, az érdeklődéstől függően három ütemben épül meg a lakópark a város üdülőterületéhez közel eső, három és fél hektáros, zöldövezeti területen. 

Az önkormányzati tulajdonú Építő és Városüzemeltető Kft. kivitelezésében 50-90 négyzetméteres lakásokat magukban foglaló társasházakat és 100 négyzetméteres lakásokkal készülő sorházakat építenek meg.

Egy 60 négyzetméteres lakást a családi kedvezmény és önerő húszmillió forintos összege körüli áron lehet majd megvásárolni - tette hozzá. Az első épületeket a jövő év tavaszán adhatják át.                                                

A kép illusztráció.

Porga Ferenc elmondta, hogy az önkormányzat a lakópark mellett foghíjtelkeket is kínál az építkezőknek kedvezményes áron. A kezdeményezésekkel a 8200 lakosú város népességcsökkenését szeretnék megállítani - mondta Porga Ferenc.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.