Csökkent az építőipar termelése az Európai Unióban

Az Európai Unió egészében csökkent, az euróövezetben pedig stagnált az építőipar termelése júniusban - közölte csütörtökön az Eurostat.

Az unió statisztikai hivatalának szezonálisan kiigazított adatai szerint az EU28 tagállamában júniusban 0,3 százalékkal csökkent, az eurózónában pedig nem változott az építőipar teljesítménye az előző hónaphoz képest. Tavaly júniushoz képest az euróövezetben 0,6 százalékkal emelkedett, míg az EU egészében ugyanennyivel csökkent az építőipar termelése.

Havi összevetésben júniusban a legnagyobb mértékben, 3,9 százalékkal Csehországban hanyatlott az építőipari termelés, majd Lengyelország (mínusz 3,7 százalék) és Bulgária (mínusz 1,6 százalék) következik. A legnagyobb növekedést Magyarországon (7,6 százalék),  Szlovéniában (2,3 százalék) és Szlovákiában (1,7 százalék) regisztrálták.

Tavaly júniushoz viszonyítva a legnagyobb mértékben, 16,2 százalékkal Magyarországon esett vissza az építőipar termelése. Szlovéniából 16 százalékos, Lengyelországból pedig 14,7 százalékos csökkenést jelentettek. Ugyanakkor Svédországban 16,3 százalékkal, Spanyolországban 6,9 százalékkal, Romániában pedig 4,6 százalékkal nőtt a termelés. Nyolc országból nem érkezett adat.

A KSH múlt csütörtökön azt jelentette, hogy az építőipar teljesítménye júniusban 16,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva és 7,5 százalékkal emelkedett májushoz képest.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.