Idén 3500-4000-rel több lakás építésére lehet megrendelés az ÉVOSZ szerint

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy a tavaly elkészült 7600 új lakás után ebben az évben 3500-4000-rel több lakás építésére kaphat megrendelést az építőipar - mondta Koji László, a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Az elnök kifejtette, azt tapasztalják, hogy nagy az érdeklődés az új lakások és családi házak iránt, az érdeklődők most gondolják végig a finanszírozási hátteret, utána jelennek majd meg a kivitelezőknél. Koji László felidézte, hogy az elmúlt években lecsökkent a lakásépítés, az ebből élő cégek piacuk 80 százalékát elvesztették, így sok közülük tönkrement. A szakember ugyanakkor úgy véli, amikor a fizetőképes kereslet megjelenik, a piac is átrendeződik majd, és azok a cégek, amelyek eddig például kórházat vagy iskolát építettek, lakásépítésbe is belefoghatnak. 

Az ÉVOSZ szerint szükség van a tartósan kiszámítható lakáspolitikára. Azt nem tudják gazdaságosan követni az építőipari cégek, hogy egyszer sok munkájuk van, máskor nagyon kevés; az erőforrásokat, az élőmunkát és a berendezéseket nem lehet folyamatosan tartani, ha nem tudni, hogy lesz-e megbízás - fogalmazott a szakszövetség elnöke. Az ÉVOSZ által szorgalmazott lakásfelújítási programról szólva Koji László elmondta, azt javasolják, hogy az engedély- vagy bejelentésköteles lakásfelújításoknál legyen áfa-visszatérítési lehetőség. Volt már ilyen 1998-2002 között, és nagyon jól működött - tette hozzá.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.