Másfélszeresére nőtt a lakásforgalom idén

Áprilisban 12 ezer használt lakás kelt el Magyarországon, az év első négy hónapjában 44 ezer lakás cserélt gazdát, ez 57 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel hétfőn.

A panellakások átlagos négyzetméterára jelenleg vidéken 145 ezer, Pesten 228 ezer, míg Budán 296 ezer forint. A téglából épült lakások Kelet-Magyarországon 158 ezer, míg a nyugati országrészben 181 ezer forintos fajlagos áron kelnek el. A főváros pesti oldalán 260 ezer, míg a budain 357 ezer, a belvárosban pedig 400 ezer forint a négyzetméterár.

A fővárosi vásárlók egyharmada befektetési céllal vesz lakást, mégpedig 20,5 millió forintos átlagáron. Ezzel szemben a vevők 29 százalékát adó első lakásukat vásárlók csak 13 millió forintot tudtak adni új otthonukért. Vidéken a vevők közel fele 40 és 60 négyzetméter közötti lakást vásárolt, további 20 százalékuk ennél nagyobb, 60 és 80 négyzetméter közötti lakásba költözött. Budán az első kategóriába a vevők egyharmada, míg a másodikba 28 százalékuk esett. Pesten is hasonló a kereslet, de fokozatosan a drágább lakások felé tolódik a piac - fejeződik be a Duna House közleménye.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.