Tovább csökkenhetnek az albérletárak a következő fél évben

Enyhén tovább csökkenhetnek, vagy stagnálhatnak az albérletárak a következő fél évben - mondta Balogh László az M1 aktuális csatornán pénteken.

Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hozzátette, hogy az árcsökkenés részben a folyamatosan bővülő kínálat, csökkenő kereslet eredménye, az utóbbi egy évben országosan 41 százalékkal, a fővárosban 37 százalékkal több a kiadó ingatlan, a kereslet viszont 13,5 százalékkal csökkent.

Áprilisban már a díjak enyhe mérséklődését figyelte meg a portál, Budapesten egy albérlet átlagára 150 ezer és 160 ezer forint, országszerte pedig 140 ezer forint lett. Ez azonban még mindig magas, egy átlag fizetésből 150 ezer forintos albérletet nem lehet finanszírozni, ezért nagyon népszerű lett az albérletek megosztása. Többek között ez is jelzi, hogy az albérletkeresők elérték teljesítőképességük csúcsát, rövid távon csak lefelé vezet az út, vagy stagnálnak majd az árak - fejtette ki a szakértő.

A bérleti díjak áprilisi enyhe csökkenése nem jelenti, hogy fél éven belül visszatérnek az árak 50 ezer és 70 ezer forint közé, ugyanakkor jelzi, hogy az alacsony piaci kamatkörnyezetnek köszönhetően nagyon sokan fektetnek ingatlanba. Bérbeadással 6-7 százalékos hozamot is el lehet érni, szemben a banki 2-3 százalékos kamattal.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.