Árbevételük csökkenésére számítanak az építőipari cégek az első félévben

Az építőipari vállalkozások várakozása szerint árbevételük csökkenhet, a szakcégeké pedig stagnálhat az idei első félévben a tavalyi év hasonló időszakához képest - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) friss felméréséből.

A szakszövetség felmérésében részt vevő mintegy 400 vállalkozás túlnyomórészt kft.-ként működő, magyar tulajdonban lévő vállalkozás volt. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott összefoglaló szerint tavaly az ágazatban folytatódott a lassú növekedés, a cégek kétharmada az értékesítés nettó árbevételének kismértékű növekedéséről számolt be. Ez az árbevétel-arányos jövedelmezőség növekedésében is jelentkezett, ugyanakkor a mutató a válaszadók több mint harmadánál a korábbi évekhez hasonlóan még mindig alacsony, 3 százalék alatti. Magasabb jövedelmezőség inkább a szakosodott, egy adott szakterületre fókuszáló szakcégek körében jellemző.

A cégek várakozásai szerint a kormány lakásépítést ösztönző programja, illetve a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) következményeként a magánmegrendelések irányába jelentős pozitív elmozdulás lesz. Az építési-beruházási célú közmegrendelések visszaesése azonban sok céget elbizonytalanít. A válaszadó cégek több mint fele az élőmunkához kapcsolódó adó- és járulékfizetési terhek mértékét, a megrendelések hiányát, valamint markáns tényezőként a szakemberhiányt jelölte meg a növekedés akadályaként.

A válaszadók több mint egyharmadának nincs kellő számú és összetételű szakmunkása. A felmérés során hiányszakmaként szinte minden építőipari szakmát megemlítettek, de leginkább az ácsot, a kőművest, a bádogost és a villanyszerelőt. A megkérdezett cégek több mint fele a létszám megtartásával kívánja folytatni tevékenységét. A létszám csökkentését elsősorban azok a vállalkozások tervezik, amelyek jövedelmezősége továbbra is alacsony szinten van, 3 százalék alatti. A vállalkozások tavaly és 2016-ban is az inflációt meghaladó mértékben, 5-6 százalékkal emelték a béreket és az egyéb juttatásokat a felmérés szerint, ám az ágazati átlagbér még így is 33 százalékkal elmarad a versenyszféra összességének szintjétől.

#

Egyedi, személyre szabott lakáshitel ajánlat. Felpörgött a lakáspiac, azonnal elkelnek a legjobb lakások?! Miért menne el álmai mellett? Valósítsa meg álmait lakásvásárlási és szabad felhasználású FORINT hitellel! További részletek.